2011. április 30., szombat

Tarna - 2011.04.30

Reggel 7kor kelés, 9kor indulás dózsára. 10kor a parton kémleljük a vizet és a szelet, ebből az egyik kicsit zavaros a másik meg lengedez. Némi tanakodás után úgy döntöttünk Dávid balinra peccant, én meg kipróbálom a jászfogást a néminemű széllel megküzdve.








 
Dávidnak több rávágás és egy igen nagy forma bálint mutatkozott, amit sajnos nem sikerált, így is szépített egy kisebb darabbal. Ő is megszenvedett érte, a híd alatt még jobban süvöltött a szél, a dobás nem volt egyszerű. Elmondása szerint a szaggatott kicsi behúzások nem érdekelték a halakat, csak egyszeriben elhúzott méter, másfél méter körüli csalivezetés. 

 

A víz visszább húzódott és kicsit zavaros is volt, ennek ellenére a jászok max 30 centi hosszban a part alatti növényzetben és elszáradt gallyak közt forgolódtak. Némelyiknek a  hátuszonya is kalimpált a vízből. Különösebben nem voltak félősek, 10méterről már kényelmesen megdobhatóak lettek volna. De fújt a szél.. először csak kicsit, aztán néha meg nagyon. Sok gubanc és újra kötés volt mindennek az eredménye. sok órai pecából 3 halat sikerült fognom, ebből egy volt 30körüli, másik kettő 20-25centi, de ez a peca mindent megért, hiszen megfogtam az első jászaimat, nem kis küzdelem árán.


Először a tegzes imitációt szedték, aztán befinnyultak és egyre kisebb szöszökkel lehetett csak megfogni őket. Sok volt a rontott kapás, mellé vágás, amit igazából nem tudtam mire vélni, ha vártam kiköpte, ha rögtön odapöccintettem meg... kiköpte.. Minden esetre tanulságos peca volt. A nap végén már csak egyetlen 16os parachute kellett nekik. Erről is lefordult egy kilós forma, amit egész nap hajkurásztam egy adott helyről... Nem jött össze. Majd legközelebb! ;)



 

A bokorból cuppogó nagyobbacska jász. A még víz alatt lévő fűből, egy bokrocskában rejtőzött. Neki egy 12es adams kellett. 


Földi

5 megjegyzés:

  1. Great pictures, as always!
    But I still can’t read the text. Your translator only works on the side bars but not on the text you wrote.

    VálaszTörlés
  2. ügyesek vagytok. és jók a pikcsörök!

    VálaszTörlés
  3. köszi, jött még egy nagyobbacska jászkó, azt telóval tudtam csak fotózni. egyébként tetszett nagyon a víz. megyünk máskor is!

    VálaszTörlés
  4. Jó kis beszámoló.Szerintem sem egyszerű a Tarnán halatfogni. Még ha nem is fúj erős szél. Én csak csukákat fogtam. Pedig a cél süllő és balin lett volna.Egy szóval ügyesek voltatok!
    üdv:jános623.

    VálaszTörlés
  5. Sorry, we try to repair the translator. i hope you will read the text soon. thx

    VálaszTörlés